Böngészés: Sport

Sport

A korábbinál lényegesen több sporteseménnyel százezreket szeretnének megmozgatni 2019-ben, amikor Budapest lesz Európa Sportfővárosa. A Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes vezette delegáció kedden este Brüsszelben vette át Szófiától az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetségétől (ACES) pályázaton elnyert rangos címet jelképező zászlót, melyet szerda délután a Liszt Ferenc-repülőtéren mutattak be először Magyarországon. Az esemény kapcsán szerdán tartott budapesti sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra hangsúlyozta: Budapest komoly sporthagyományokkal rendelkezik, amit az elmúlt években tovább erősítettek azzal, hogy a sportot hivatalosan…
Sport

Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot - jelentette be kedden Monacóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének. Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítása szerint a magyarok prezentációja - melyen részt vett Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője - fél órát csúszott ugyan, de mivel csak a budapesti…
Sport

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) bejelentette, hét nemzeti szövetség - közte Budapesttel a magyar - szeretné megrendezni a 2025-ös és a 2027-es világbajnokságot. A FINA pénteki hírlevele szerint a hétfői határidőig a magyar főváros mellett Ausztrália Melbourne-nel, Oroszország Kazannyal, Szerbia Belgráddal, az Egyesült Államok Greensboróval, valamint Kína és Ukrajna egy később megnevezendő helyszínnel jelezte érdeklődését. A szervezet és a jelentkezők képviselői január 25-én találkoznak Lausanne-ban, ahol a FINA átadja a pályázat pontos feltételeit…
Sport

Az immár ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről. A 33 éves versenyzőnek ez volt az idei 10., egyben pályafutása 82. időmérős sikere, a Mercedesnek pedig F1-es története 100. pole pozíciója. Hamilton mellől a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát a másik Mercedesszel a finn Valtteri Bottas foglalhatja…
Sport

A kedd esti mérkőzéseket követően az E, az F, a G és a H csoport negyedik fordulós mérkőzéseivel folytatódik szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája. Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló: E csoport: ---------- Benfica (portugál)-Ajax Amsterdam (holland) 21.00 Bayern München (német)-AEK Athén (görög) 21.00 Az állás: 1. Ajax és Bayern München 7 pont (5-1), 3. Benfica 3, 4. AEK Athén 0 F csoport: ---------- Manchester City (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.00 Olympique Lyon (francia)-Hoffenheim (német) 21.00 Az…
Sport

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 29 éves versenyzőnek ez az idei második, pályafutása során a harmadik pole pozíciója. Az ötödik világbajnoki címének megnyerésére készülő, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája harmadik lett az időmérőn, és egyetlen riválisa, a negyedikként záró német Sebastian Vettel (Ferrari) mellől rajtol majd. A második rajtkockát Ricciardo csapattársa, a holland…
Sport

Az A, a B, a C és a D csoport harmadik fordulós mérkőzéseit rendezik szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló: A csoport: FC Bruges (belga)-AS Monaco (francia) 18.55 Borussia Dortmund (német)-Atlético Madrid (spanyol) 21.00 Az állás: 1. Borussia Dortmund 6 pont (4-0), 2. Atlético Madrid 6 (5-2), 3. Club Brugge 0 (1-4), 4. AS Monaco 0 (1-5) B csoport: PSV Eindhoven (holland)-Tottenham Hotspur (angol) 18.55 FC Barcelona (spanyol)-Internazionale (olasz) 21.00…
Sport

Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát. Räikkönennek ez az idei első, és pályafutása 21. futamgyőzelme, legutóbb 2013-ban, Ausztráliában győzött, vagyis 5 évvel és 218 nappal ezelőtt diadalmaskodott legutóbb. Ezzel a sikerrel a veterán pilóta minden idők legsikeresebb finn F1-es versenyzője lett. Austinban Max Verstappen, a Red Bull…
Sport

Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, pályafutása 81. rajtelsősége. Az időmérőn Hamilton mögött az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német pilótája zárt a második, csapattársa, a finn Kimi Räikkönen pedig a harmadik helyen. Vettel ugyanakkor a rajtrácsra csak ötödiknek állhat majd…
Sport

A Barcelona határozatlan időre visszavonná Ronaldinho és Rivaldo klubnagyköveti tisztségét, mert mindkettő a brazil elnökjelölt Jair Bolsonarót támogatja, és a klub szerint a politikus eszméi összeegyeztethetetlenek a Barca szellemiségével. Az októberi brazíliai elnökválasztás első fordulóját megnyerő Bolsonaro szélsőjobboldali szemléletet vall, nyíltan idegengyűlölő, homofób és a nők egyenjogúsága ellen is küzd. A Barcelona rossz szemmel nézte, hogy Rivaldo és Ronaldinho csatlakozott a politikus kampányához, és Bolsonaro a segítségükkel igyekszik szavazatokhoz jutni. A Barcelona a jövőben nem…