Böngészés: Kék hírek

Kék hírek

Jelentős - több mint ötvenmillió forintot érő - mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak egy bolgár, egy szerb és egy magyar férfi ellen - közölte honlapján a rendőrség szerda reggel. A 63 éves bolgár Sz. I. Ivanov hétfő délben egy budapesti kávézóban találkozott az 53 éves szerb H. Ahmettel és a 63 éves Cs. Lászlóval. Rövid megbeszélés után távoztak, majd négy óra múlva visszatértek a kávézóba. Cs. László egy pénzzel teli papírtasakkal érkezett,…
Kék hírek

Kamionnal ütközött egy személyautó. Az autó kigyulladt, a vezetőt már nem tudták kimenteni. Kamionnal ütközött egy személyautó csütörtökön Abonynál, a sofőr a helyszínen meghalt - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila tájékoztatása szerint a baleset a 80-81-es kilométernél történt. A személyautó kigyulladt, a vezetőt már nem tudták kimenteni - tette hozzá. A 4-es főutat a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták Abony térségében.
Kék hírek

Kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 29 embert állítottak elő kedden Budapesten egy rendőrségi akció keretében - közölte kedd éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve, komplex rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek a X. kerületi Hős utcában. Az akció célja a kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kereskedők elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt. A nyomozók az összehangolt akció eredményeként összesen 29 embert állítottak elő, köztük két…
Kék hírek

Két gépkocsi karambolja okozott kisebb felfordulást a Búza téri piac közelében hétfő dél körül Nyíregyházán. Egy VW és egy Opel ütközött egymással, utóbbi egy pizzás autó felfutva a járdán egy gyros büfének ütközött, miközben egy táblát kidöntött. A rendőrök egy személyt előállítottak, aki úgy tudni nem volt egyik járműnek sem sofőrje sem utasa, csak ittasan beállt forgalmat terelni, amivel még nagyobb bajt okozhatott volna. A mentők egy személyt kórházba vittek, a rendőrség eljárást indított a…
Kék hírek

Autóbuszokat és nehéz-tehergépjárműveket ellenőriz a rendőrség a jövő héten, hétfőtől vasárnapig egy TISPOL-akció keretében, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves ellenőrzési terve alapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján szombaton azt közölte: az ország egész területére kiterjedő fokozott közúti ellenőrzés során elsősorban a vezetési és a pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, a beutazás és a belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják.
Kék hírek

Egy 69 éves férfi és egy 68 éves nő halt meg a balesetben A 44-es számú főúton - Lakitelek irányából Kecskemét irányába - 2018. október 11-én 7 óra 25 perckor egy 69 éves kecskeméti férfi az általa vezetett Suzuki Wagon R+ típusú személygépkocsival közlekedett. A jelenlegi adatok szerint a jármű jobb kerekeivel eddig tisztázatlan körülmények között lehaladt a füves útpadkára, majd ezt észlelve visszakormányozta a személygépkocsit az útra, mely következtében átsodródott a bal forgalmi…
Kék hírek

Több lövést is leadtak a főváros VIII. kerületében hajnalban, amikor két család között elfajult egy vita - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a rendőrség honlapján. Az eddigi adatok szerint egy házaspárra, ismerősükre és annak barátnőjére támadt vasárnap hajnali fél egykor a 42 éves Ny. Kálmán József, 22 éves fia, Ny. Kálmán Ottó és barátjuk, a 24 éves L. József Roland - olvasható a közleményben. A tanúk elmondása szerint a két társaság szóváltásba keveredett, aztán…
Kék hírek

Összeütközött öt autó és egy biciklis Budán, a Slachta Margit rakparton, a Tímár utca magasságában 11 óra 46 perckor - közölte a rendőrség. Négy kocsi megrongálódott. Két idős embert, egy nőt és egy férfit a tűzoltók szabadítottak ki a roncsokból. Rajtuk kívül további egy ember megsérült. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a balesethez három mentőegységet, köztük rohamkocsit is riasztottak. A mentők összesen három sérültet vittek helyszíni ellátást követően kórházba. Ketten súlyosabban…
Kék hírek

A XV. kerületi rendőrkapitányság járőrei vasárnap elfogták azt a férfit, aki szeptember 10-én délelőtt Budapesten, az 1-es villamoson az Erzsébet királyné útja és Zugló vasútállomás megállók között injekciós tűvel szúrta meg egyik utastársát. A rendőrség szombaton a police.hu oldalon közölte, hogy a 29 éves S. Kálmánt előállították a kerületi rendőrkapitányságra és garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elfogásban polgárőrök is segítették a rendőröket - írták. Értesülések szerint az elkövető hajléktalanként élt és nem először…
Kék hírek

Meghalt egy motoros péntek délelőtt miután összeütközött egy személygépkocsival a főváros II. kerületében - közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint a baleset a Törökvész út 94. szám előtt történt. A katasztrófavédelem azt közölte, a motoros a gépkocsi alá szorult, a főváros hivatásos tűzoltói emeltek ki a jármű alól. A motorost megpróbálták újraéleszteni a mentők munkatársai, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.